Tipikusan az az anyag, amit első hallásra mindenki azonnal magának akart. Az örmény gyökerekkel bíró zenekar tagjai, Serj Tankian, John Dolmayan, Daron Malakian és Shavo Odadjian kötetlen hangulatban válaszolt néhány kérdésre.


Melyik része fontosabb egy-egy lemezeteknek: a zene maga, vagy a szövegek által megfogalmazott politikai üzenet?

Serj: Szereted a pitét?

Igen.

Serj: És amikor pitét eszel, melyik részét élvezed jobban? A szélét? Vagy a gyümölcsöt? De komolyan!

A közepét.

Serj: Mert sokan a szélét szeretik, ami egy kicsit meg is pirult. Látod, ezért nehéz részekre bontani az egészet: mindenki más részét fogja szeretni. A politika egy szelete annak, amit csinálunk, de nem a lényege. Vannak, akik fogják az üzenetet, vannak, akik nem. A legfontosabb az, hogy ösztönösen jöjjön belőlünk a zene. Ha sikerül, neked is az ösztöneidre hat majd, bárhol is legyél a világon. Ha meg tudjuk szólítani az emberek szívét, hatni fogunk az elméjükre is. Ha az elméjüket célozzuk meg, semmire sem megyünk.

Mi volt a koncepció a Mezmerize/Hypnotize kettéválasztásában?

Serj: Ez egy hatalmas reklámhúzás... (nevetés) Á nem, igazából fogalmunk sincs. (nevetés) Úgy általában a zenénkkel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy olyan, amilyennek hallod. Vannak ötleteim, gondolataim, de azokat nem mondhatom el.

De miért nem?

Serj: Mert az számít, hogy te mit gondolsz róla.

Volt különbség a duplalemez (Mezmerize/Hypnotize) és az előzőek (Toxicity, Steal This Album!) felvételei közt?

John: Az utóbbi során többet ettünk. (nevetés) Valamivel több időt töltöttünk a stúdióban az előgyártással. Az előzőnél ennek túl voltunk a javán még a stúdióba vonulás előtt. Ezúttal tehát egy kicsivel tovább tartott a munka, ami nyilvánvaló is, hiszen voltaképpen két lemezt készítettünk. Csináltunk olyan dolgokat, amiket eddig még soha: építettünk például egy külön szobát a gitárfelvételekhez, hogy a lehető legdögösebben szóljanak a riffek. Betettük a ládát a szoba közepére, hogy a mikrofon felvegye a közelben hagyott gitárok rezonanciáit is. Így készültek a gitársávok, ami komoly újítás a részünkről. Igazából azonban annyi történt mindössze, hogy bevonultunk a stúdióba, és odaragasztottuk a seggünket egy pár hónapra. És tessék, ez lett az eredménye.

Serj: Fontos az is, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem egy klasszikus hangstúdióban zajlottak a felvételek, hanem egy házban, így egy kicsivel otthonosabb hangulatban tudtunk alkotni, ami nagy királyság.

Hogyan találtátok a helyet?

John: Ez Rick (Rick Rubin producer - a szerk.) háza. Nem tudom, hogy igaz-e, de állítólag a legendás Houdini lakott benne, és rejtett, titkos folyosói vannak. Mi azonban nem találtunk egyet sem. Legtöbbször csak a konyhát. (nevetés)

Elmondanátok, miről szól a Holy Mountains?

John: Általában nem szívesen magyarázzuk el a dalainkat, de ebben az esetben kivételt tehetünk. Az Ararát és a Maszisz hegyei napjainkban Törökországhoz tartoznak. Ma az otthonomban, Jerevánban, ha a hegyek felé nézek, az amerikai hadsereg ott állomásozó csapatait látom ezeknek a szent monumentumoknak a tövében. Furcsa, hogy Amerikának ehhez is köze van.

Ha el kellene magyaráznotok valaki olyannak, aki még sosem hallott titeket, hogy milyen a zenétek, mit mondanátok?

Serj: Mindig szerettem így jellemezni: hegedű a forgószélben. (nevetés)

Milyen zenék hatnak rátok?

John: Öhm... Mindenfélét hallgatunk, újat, régit egyaránt. De nem nagyon szeretnénk közzétenni ezeket, mert akkor mások is azt hallgatnák, amit mi. Az volna jó, ha mindenki azt hallgatná, ami neki tetszik.

Daron, úgy tudni, te voltál, aki eldöntötte, mely dalok kerüljenek a Mezmerize-ra és melyek a Hypnotize-ra.

Daron: Igen, én tettem. De mindannyian benne voltunk! Mindegyikünknek megvoltak a kedvencei, így igazából közös tanakodás eredményeként születtek meg ezek a döntések. Külön kellett választanunk a hasonló dalokat, és azt is számításba kellett vennünk, hogy mely lemezekről mit szeretnénk majd kislemezen is kiadni. Pedig amikor írod őket, számodra mindegyik egy kislemez. Mindkét anyagnak dinamikusnak, erőteljesnek kellett lennie, ez volt a fő szempont.

Milyen munkamódszerrel dolgoztok?

Shavo: Nincs munkamódszer. Nem találunk előre ki semmit. Nincs koncepció. Nem mondjuk azt a számok írása vagy egy új album készítése előtt, hogy csináljuk már ezt, vagy csináljuk már úgy, legyünk egy kicsit ilyenebbek, vagy ne legyünk annyira olyanok. Egyetlen felkiáltás van csupán: gyerünk, csináljuk! Az kerül a lemezre, ami a fejünkből kibújik, függetlenül attól, hogy minek nevezik majd mások.

Daron: Egyszer megkérdezték tőlünk: ti egy heavy metal banda vagytok? Erre visszakérdeztem: fel kellene tenned ezt a kérdést a Judas Priestnek is ahhoz, hogy tudd?

Shavo, mesélnél a kliprendezői munkásságodról?

Shavo: Érdekes dolog volt belefogni úgy, hogy igazából nem sok fogalmam volt előtte a rendezésről. Egyszerűen csak láttam a lelki szemeim előtt, hogy minek kellene történnie a zene nyomán a látványban. Inkább egy természetes áramlás volt, mint agymunka. Ha egy csapat része vagy, de értesz más dolgokhoz is, miért ne használnád ki e képességeidet is?